EGY ÉSZVESZEJT? ORSZÁG
Koponyalékelésen ugyanazt az agyelszívásnak nevezett fogalmat értjük csak az agyakat elveszt? ország szempontjából. Az agyelszívás az agyakkal gazdagodó ország aktív tevékenységét jelenti, míg a koponyalékelés esetében az a fejek elüldözésér?l van szó, amely nem bánja a fejek tartalmának az elvesztését. Az agymennyiség a világmindenségben – konstans, de nem mindegy, hol fejti ki áldásos hatását. Például, egy footballmeccsnek sem csak vesztesei vannak, hanem gy?ztesei is. Magyarország elvesztette az 1954-es foci vb dönt?jét, (régi szép veszteség, mit adnánk ma érte!), és Pesten óriási tüntetés volt, mert abban az id?ben tiltakozni csak a focivererségek miatt lehetett. Szidni is csak a Patyolatot (ruhatisztító) lehetett, meg a HKI-t (Házkezelési Igazgatóság), kés?bb a panelházakat, (teljesen igazságtalanul), meg a tervezett dunai er?m?vet („Dunagét”, szintén alaptalanul) amit csak azért szapultak, mert mást nem lehetett.
Ezt az 54-es meccset viszont valaki megnyerte, mégpedig a németek. Sok film beszél arról, hogy a német lakosság úgy érezte, hogy a gyalázatos náci rendszer után visszatérhettek az európai népek közösségébe, ahol azóta is magas trónon (lovon) ülnek.
Magyarország elherdált egy csomó értelmes embert. Err?l fog szólni ez a gondolatsor. Ezt a tonnányi agyvel?t valahol felhasználtak. Nézzük meg, hány Nobel- díjat jutattak az USA tudósainak 1933 után, amikor az európai, f?leg német intelligencia krémje megkente az amerikai hot dog marhahúshoz szokott zsemléjét. Például a legjobb emigráns német építészek foglalták el az egyetemi professzori stallumokat, ?k kaptám a legzsírosabb megbízásokat, ?k tervezték a leghíresebb felh?karcolókat. Utálták is ?ket a helyi, szintén nagyon tehetséges, befutott építészek.
Dolgozatunkban azokkal a vel?vel csordultig telt koponyákkal foglalkozunk, akik politikai okokból emigráltak, és hosszú távra, akár örökre, elhagyták akáclombos, tejjel-mézzel folyó hazájukat. Elkezdhetnénk elmefuttatásunkat azzal, hogy tárgyunkat meghatározzuk, hogy a címben jelölt fogalmakon mindenki ugyanazt értse. Itt csak annyit kívánunk leszögezni: politikai emigránsnak nem csak azokat tekintjük, akik a fenyeget? börtön – vagy az igazságszolgáltatás még végletesebb eszköze – el?l menekültek, hanem azokat is, akik kés?bb a politikai rendszer üldözöttjei voltak, akár faji, akár társadalmi osztályhelyzetük okán. Tárgyunkat, a politikát azért nem is akarjuk meghatározni, mert vélhet?leg úgy járnánk, mint az egyszeri, literátus kedv? afrikai püspök, aki mellékállásban egyházatya is volt. Szent Ágoston így írt: tudom, mi az id?, de ha meg kellene határoznom, zavarba kerülnék.