Egy átlag magyar, az „utca embere”, ha megkérik, hogy mondjon egy gyümölcsöt a többtucat ismert gyümölcs közül azt fogja rávágni: alma. Egy átlag magyar, ha ismer egyet is a többtucatnyi angol király közül, azt fogja mondani: III. Richárd. Természetesen ismertségét, nem nagy tetteinek köszönheti az alig két évet uralkodó király, hanem Shakespearenek. Királydrámái közül – tízet írt összesen – de valószín?leg az összes darabja közül, ezt játszották a legtöbbször. Magyarországon Shakespeare–nek nagy kultusza van, ebben, gondolom, ezüstérmesek vagyunk a világversenyben, természetesen az e téren verhetetlen angolszász országok mögött. Ott minden diák hátulról el?re fel tudja sorolni Shakespeare összes darabja címét, a kiváló tanulók az összes alabárdos nevét is tudják
Shakespeare híre a XVIII. századvégén jutott el hozzánk, és ebben nem is vagyunk lemaradva a kontinens többi országa mögött. Európában az azt megel?z? században Franciaország játszotta a prímet A kultúrát a napkirály sugározta mindenfelé, irodalomban és a drámairodalomban különösen. Ez a sugárzás jól ki is szárította a klasszicistának elkeresztelt m?veket olyannyira, hogy napjainkra alig maradt bennük egy csipetnyi zaft sem Shakespeare megrögzött antiklasszicista volt, fütyült az ógörög kánonokra, ezért a kontinentális XVII. század nem ismerte el. Magyarra el?ször úgy fordították,ahogy id?nként Shakespeare is dolgozott megváltoztatva a darab helyszínét. Így, például Lear-b?l Szabolcs vezér lett, III. Richárd pedig Komáromban gonoszkodott. A III. Richárdot el?ször 1842-ben játszották el?ször és azóta számtalanszor került színre. Én magam legalább hat magyar Richárdot láttam, plusz egy londonit.